08/02: Demszky szerint Mesterházynak kulcsszerepe volt az MDF-SZDSZ-megállapodásban
Demszky Gábor szerint Mesterházy Ernőnek az SZDSZ tanácsadójaként fontos szerepe volt az MDF és az SZDSZ közötti választási megállapodás előkészítésében.
A főpolgármester erről a Mesterházy Ernő fővárosi főtanácsadó ellen folyó eljárás kapcsán beszélt hétfőn sajtótájékoztatón. Mint mondta: a két párt felsorakozása Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelöltje mögött egyszerre veszélyezteti a Fidesz kétharmados többségét és vehet el szavazókat az MSZP-től.
"Egyik pártnak sem áll érdekében a centrum szavazatelszívó térnyerése" - hangoztatta. Ilyenkor szokták a nagy pártok kriminalizálni a kicsiket - mondta hozzátéve, hogy volt már erre példa. "Beleborzongok, ha arra gondolok, a kiélezett választási kampánynak akár ártatlanul megvádolt emberek lehetnek a kárvallottjai, vagy áldozatai" - fogalmazott.
Mesterházy Ernőt pénteken helyezték előzetes letartóztatásba. A fővárosi főtanácsadót azzal gyanúsítják: rábírta a BKV vezetőit arra, hogy vagyonkezelési kötelezettségüket megszegve indokolatlan és szükségtelen szolgáltatások igénybevételére szerződéseket kössenek. Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF szóvivője pénteken közölte: Mesterházy Ernő személye semmilyen szintű szerepet nem játszik az MDF és az SZDSZ közötti tárgyalásokban. Hozzátette: az MDF elnöke az SZDSZ elnökével tárgyal a választási együttműködésről, a két párt megfelelő választmányának elnökei pedig egymással folytatnak megbeszéléseket.
A Magyar Hírlap és a Népszabadság című napilapok ugyancsak pénteken írtak arról, hogy megzavarta az MDF-SZDSZ szövetséget Mesterházy Ernő letartóztatása. A Magyar Hírlap értesülése szerint felvetődött az MDF vezetésében, hogy az előzetes letartóztatásba került Mesterházy Ernő miatt kifarolnak az SZDSZ-szel kötendő szövetségből.
» A hír eredetije a www.metropol.hu híroldalon