04/12: Stevie Wonder a béke nagyövete
Forróbbra sikerült Stevie Wonder ENSZ-beli beszéde a vártnál: a béke nagykövetévé frissen kinevezett énekest a több alkalommal is megszólaló tűzjelző zavarta meg.A vak zenész éppen köszönőbeszédét mondta, amiért megválasztották a világon mintegy 650 millió fogyatékkal élő szószólójának, és megtisztelték a rangos címmel, amikor az ENSZ New Yorki székházának egyik alagsori konferenciatermében megszólalt a tűzjelző.

A világtalan amerikai popénekes Braille-írást olvas kinevezési okmányán, amelyet Ban Ki Muntól, az ENSZ főtitkárától vett át a világszervezet New York-i székházában
A riasztás miatt a világszervezet biztonsági szolgálata elrendelte a három alagsori emelet kiürítését, a Stevie Wonder előtt tisztelgő esemény azonban akkor még folytatódhatott. "Nem gondoltam volna, hogy ennyire felforrósodik a hangulat attól, amit mondok" - viccelődött beszéde vége felé a világhírű énekes.
A kedélyes hangulatnak azonban egy perc múlva már nyoma sem volt, a biztonsági szolgálat ugyanis már Wondert is félbeszakította, és arra kérték őt, Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárt, valamint Susan Rice amerikai ENSZ-nagykövetet, hogy hagyják el a konferenciatermet. Őket a felsőbb szintek egyikén lévő sajtóterembe irányították, az ünnepség többi részvevőjét pedig kivezették az épületből. Az utóbbiak csak negyedóra múlva, a "vészhelyzet" tisztázását követően térhettek vissza.
A tűzjelző az alagsor második szintjén végzett építési munkálatok miatt szólalt meg, kár nem keletkezett, tűz sem volt - tájékoztatott később az ENSZ egyik szóvivője.
A 25 Grammy-díjjal jutalmazott Stevie Wonder a világszervezet 11. békenagykövete, előtte olyan nagyságok kapták meg a kitüntető címet, mint Jane Godall primatológus, Elie Wiesel Nobel-díjas író vagy Daniel Barenboim világhírű zongoraművész és karnagy.
» A hír eredetije a www.metropol.hu híroldalon

