17/11: Tehetségeket keresnek Torinóban
A torinói filmfesztivál azon rendezvények közé tartozik, amelyek a filmek már-már fanatikus szerelmeseire építenek, és nem arra a közönségre, amely a vörös szőnyeges, sztárokkal megtűzdelt fesztiválokat kedveli.Ezt erősítette meg a fesztivál idei direktora, az olasz filmrendező, Gianni Amelio is. Amelio Nanni Morrettit, Itália egyik kedvenc rendezőjét követi a poszton, éppen ezért Ameliót sokan kétkedéssel fogadták.
– Amikor először felkértek a pozícióra, nemet mondtam. Majd egy nappal később elvállaltam a feladatot. És, hogy miért utasítottam el elsőre? Mert akkoriban egy filmprojektem is volt, és szerintem egyszerre két dolgot nem lehet jól csinálni. Viszont a film maga nagyon komplikált, ezért felhívtam a producere-met, hogy mennyi esélyt lát a megvalósításra, és inkább halasszuk el – nyilatkozta Amelio, aki saját maga is elismeri, hogy ő különbözik a rendezvény előző direktoraitól, de főleg Morettitől, aki nemcsak
a városban, hanem az egész országban számít sztárnak. Mint mondja, talán még nagyobb sztár is, mint Roberto Benigni.
„Amikor egy fesztivál rendezője azt mondja, hogy korábban látta az összes filmet, amelyet meghívott a fesztiváljára, illetve azt, hogy megnézte a megjelenő összes filmet, akkor hazudik. Rengeteg jó film jelenik meg. Ahhoz, hogy az ember jó programot állítson össze, szüksége van a megfelelő segítőkre.”
– Nem tartok Moretti árnyékától. Szabadnak kell lennem, olyan filmeket kell válasszak, és olyan programot kellett összeállítanom, amilyet én elképzelek. Nem hiszem, hogy meg kellene hajolnom az olyan elvárások előtt, melyek szerint az elődöm útját kellene járnom. Számomra fontos volt, hogy a fő verseny-programban olyan rendezőknek adjak lehetőséget a bemutatkozásra, akik az első, második vagy harmadik nagyjátékfilmjüket készítik. A legtöbb alkotás egyébként a versenyben a rendező első egész estés filmje – nyilatkozta a direktor.Mit gondol, milyen szinten van a torinói filmfesztivál az európai filmes rendezvények mezőnyében?
– A rotterdami és a bécsi eseményekhez hasonló. Nem az a fontos, hogy minél több sztárt vonultas-sunk fel, hanem, hogy számos értékes, érdekes, de esetleg a populárisabb alkotásokat szerető nagyközönség számára már nem annyira értelmezhető, elérhető műveket mutas-sunk be. Fontos, hogy új személyiségeket, tehetségeket fedezzünk fel a világnak. Olyan embere-ket, akiknek van mit mondaniuk számunkra.
Idén először osztják ki a Torino Grand Prix-t, amelyet ez alkalommal Emír Kusturica és Francis Ford Coppola filmes cége, az American Zoetrope kap. Miért ők az első díjazottak?
– Emir Kusturica egy olyan rendező, aki a mai napig fiatal maradt szerintem. Kusturica az az alkotó, aki befolyással volt a filmnyelvre, a film világára. Már az első filmjével
is beleégette magát az emberek emlékezetébe. Számomra olyan rendező, akinek a munkásságát 30 éve érdeklődéssel
követem figyelemmel. Coppola filmes vállalata pedig azért, mert nagyon sokat tettek a filmiparért – a Zoetrope olyan, mint egy laboratórium, ahol újabb és újabb techni-
kákat kísérleteztek ki. Hihetetlen technikai
színvonalon dolgoznak.
» A hír eredetije a www.metropol.hu híroldalon

