16/11: Itthon is van már koktélkultúra
Sokan álmodozunk arról a télies hidegben, hogy valamelyik mediterrán ország tengerpartján sütkérezünk a napfényben, egy jéghideg koktéllal a kezünkben. Pedig hazánkban a koktélok fogyasztása régebben nem örvendett ekkora népszerűségnek. Kovács Kálmánnal, a Bacardi Brand nagykövetével beszélgettünk a jeges finomságokról.Hogyan és mikor került a koktélok közelébe?
– Szakácsként dolgoztam, majd húszéves korom körül megnéztem a Koktél című filmet. Ekkor tetszett meg a mixerkedés, többek között azért, mert ez is kreatív foglalkozás, valamint sok emberrel lehet megismerkedni munka közben.
Ön készítette az első Mojitót Magyarországon. Milyen körülmények között történt ez?
– Akkoriban nem igazán ittak az emberek koktélokat. 1991-ben olvastam a receptjét, és nagyon megtetszett, főleg, hogy csak egyfajta alkohol kell hozzá, így valószínűleg kiküszöbölhető a másnapi fejfájás.
Itthon még alig lehetett mentához vagy lime-hoz jutni, de 1993-ban sikerült behozni Ausztriából egy-két hozzávalót. Az akkori főnököm épp ekkor rendelt a desszertekhez mentát, így végre megvolt minden az elkészítéséhez.
Mojito
Hozzávalók: 5cl fehér rum,
2 teáskanál fehér nádcukor,
3 cl friss lime-lé, szóda, friss mentalevelek, jégkocka.
A koktélhoz használt fehér rum a faszénen való szűréskor vesztette el színét, véletlenül keletkezett.
A probléma csak annyi volt, hogy mint később kiderült, rossz receptet olvastam, és tévesen tört jeget használtam kockajég helyett. A koktélcseresznye sem szokásos kiegészítője ennek a koktélnak, de ahhoz, hogy kívánatosabbnak látszódjon, ezzel díszítettem a poharat. Hozzávalók: 5cl fehér rum,
2 teáskanál fehér nádcukor,
3 cl friss lime-lé, szóda, friss mentalevelek, jégkocka.
A koktélhoz használt fehér rum a faszénen való szűréskor vesztette el színét, véletlenül keletkezett.
A pincérek így hordták körbe-körbe, hogy mindenki megcsodálhassa. A dolog be is jött, mert a vendégek elkezdték rendelni a „kiwis” italt, mivel a lime-ot nem igazán ismerték még akkortájt.
Gondolta annak idején, hogy a Mojito ilyen népszerű lesz?
– Nem, de nagyon örülök neki. Ez egy igazán finom, friss ízű, kitűnő ital. A titka, hogy nagyon jól eltalálták benne az ízek egyensúlyát, amihez hozzájárul, hogy alkoholként csak rumot használnak hozzá.
Több országban is járt már, Kubában is tanult. Más ott
a koktélfogyasztás, mint itthon?
– Kevesebb fajta koktélt isznak, főleg rumalapúakat. Komoly hagyománya van náluk a koktélivásnak és -készítésnek. Otthon is tudnak Mojitót, Pina Coladát vagy akár Cuba Librét készíteni, és már délután is isszák, frissítőként. Persze ott a hozzávalók és a rum is jóval olcsóbb.
Mi a legfontosabb, amit megtanult Kubában?
– A hagyományok tisztelete, értem ezt a koktél készítésre is. A helyi specialitásokat sikerült megismernem, de akárhova utaz-tam, erre mindig is törekedtem.
Mit gondol, kiből lesz jó mixer, és mennyi idő szükséges ehhez?
– Egyfajta veleszületett tehetség elengedhetetlen. Ezen kívül szükséges a kitartás, alázat és az embe-rek szeretete. Ahhoz, hogy jó mixerek lehessünk, legalább öt-hat évet muszáj aktívan tanulni. Persze, ha csak szimplán italokat szeretnénk keverni átlagos szinten, akkor egy év is elegendő.
Ma mennyire kedvelik a magyarok a koktélokat?
– Az elmúlt tíz-tizenöt évben nagyon sokat fejlődtünk. Már van itthon is kitől tanulni, ami nagyon fontos. Világszinten is egész előkelő helyen állunk. Ma már a színvonalas helyek nem is nyitnak ki mixer nélkül hazánkban sem.
» A hír eredetije a www.metropol.hu híroldalon

