Vannak dallamok, melyek a fejemben csak egyetlen műsorhoz, céghez kapcsolódnak. Ezek a régi szignálok most reneszánszukat élik, jó párnak utána is néztem az elmúlt időszakban.

Ez a néha kissé megszállottnak tűnő kutatás egy baráti beszélgetéssel indult, amikor is a Delta című műsor szignáljáról próbáltuk kitalálni, ki lehet a szerzője. Ma már körülbelül tíz ilyen szignált sikerült megszereznem a telefonomra is: régi rajzfilmek, műsorok és cégek egykori beköszönő zenéjét. A teljesség igénye nélkül, íme néhány a legérdekesebbek és legismertebbek közül.

Amit mindenki ismer: a Delta szignálja

A Delta betétdala talán az egyik legismertebb szignál hazánkban. Ha felcsendül mindenkinek a hóban menetelő bácsik jutnak az eszébe, ahogy a tudományos-ismeretterjesztő műsor intrójában láthattuk. Az előadókat azonban már kevesen ismerik, állítólag még az televíziónál sem tudták sokáig, kikhez köthető a szignálként felhasznált zeneszám. Pedig maga a dal is megért volna egy összeállítást a műsorban.

A szám az Eletrosonics nevű együttes Song of the Second Moon című szerzeménye. Igaz, az Electrosonics nem is igazán együttes volt: a két tag, Tom Dissewelt és Kid Baltan néha ezen a néven adták ki munkájukat. A nálunk csak a Delta betétdalaként ismert szám 1957-ben született meg, tehát az elektronikus zenék egyik ősének tekinthető. A két szerző kutatóként dolgozott a Philips egyik laboratóriumában, a számaik is itt készültek. Szintetizátor ugyanis még nem létezett, így Baltan és Dissewelt minden hangot az általuk készített eszközök segítségével állítottak elő, ezzel pedig gyakorlatilag lefektették az elektronikus zenék alapjait. Különleges alkotásaikat a Philips jelentette meg bakeliten.



Űrtechno a Panoráma beköszönőjeként

A Panoráma című műsor nyomon követése a családunkban szinte szertartásnak számított: már percekkel a műsor kezdete előtt a család felnőtt és főként férfi tagjai a fotelben ültek, nehogy lemaradjanak akár egy összeállításról is. Így gyerekkorom egyik visszatérő emléke, ahogy a műsor jellegzetes szignálja felcsendül, ami gyerekként fél óra dögunalmas tévézést jelentett. Nyilván sokaknak beugrik a dallam, az előadóról pedig, ahogy a Delta esetében, itthon keveset tudunk.

A szám a Tangerine Dream nevű zenekar Choronzon című műve. Magyarországon szinte csak ez alapján ismerik a német együttest, pedig ők is az elektronikus zene úttörőinek számítottak. A Tangerine Dream-et 1967-ben alapította Edgar Froese Nyugat-Berlinben. A zenekar fennállása során egyfajta forgószínpad volt, hiszen számos zenész játszott benne az évek során. Ma már nehéz elképzelni, de az 1970-es években az elektronikus zene inkább csak egyfajta kísérletezésnek volt tekinthető. A Tangerine Dream ezért első lemezét nem is igazán a nagyközönségnek szánta. A hosszú évek alatt azonban rendkívül sikeresek lettek, köszönhető ez többek között a koncerteken használt lézershow-nak, illetve a filmzenéiknek. A Choronzon című dal az együttes Exit című nagylemezén jelent meg 1981-ben.


Egy ismerős művész ismeretlen dallamai a Hét főcímzenéjében

A Hét című műsor is kötelező programnak számított gyerekkoromban, így ennek a szignálja is mélyen elraktározódott az emlékeimben. Ez talán kevésbé ismert dallam, ebben az esetben azonban az előadó egy hazánkban is népszerű zenész. Csak kevesen tudják, hogy ez a szignál az ő számából készült.

De nem akarom tovább fokozni a feszültséget: a Hét című műsor szignálja a görög billentyűs-zeneszerző Vangelis L’enfant című műve. Az ő nevéről itthon többnyire mindenkinek az 1492 – A paradicsom meghódítása című filmhez írt zenéje ugrik be először, de ő komponálta a Szárnyas fejvadász és a Tűzszekerek muzsikáját is. Az Evángelosz Odiszéasz Papathanaszíu néven született művésznek a L’enfant tehát valóban nem az egyik legismertebb száma: a szignál-vadászat során talán ez volt a legnehezebb feladvány számomra.
»Szavazás a videó alatt!



{questions:17}{question}
{/questions}
» A hír eredetije a www.metropol.hu híroldalon

item rateEzt a hírt még nem értékelték
értékelés: