21/04: Idén érkezik a Da Vinci-kód folytatása
Újra felpezsdülhet a könyvvilág, kiadója bejelentése szerint
ugyanis még ebben az évben megjelenik Dan Brownnak, a Da
Vinci-kód írójának új könyve, amelynek szintén Robert
Langdon lesz a főhőse.A Knopf Doubleday kiadócsoport szeptemberre ígérte a szerző 12 óra alatt játszódó, The Lost Symbol (Az elveszett jelkép) címet viselő krimijének megjelenését. "Ez a regény egy furcsa és csodálatos utazás volt" - írta Dan Brown a kiadó által nyilvánosságra hozott közleményében. "Rendkívüli kihívás volt öt év kutatómunkáját beleszőni a történet 12 óra alatt játszódó keretébe. Robert Langdon élete sokkal gyorsabban halad, mint a sajátom" - fogalmazott az író.
A Knopf Doubleday először ötmillió példányban nyomja ki a könyvet, ez a kiadó történetének legnagyobb példányszámát jelenti, noha ez is jócskán elmarad a Harry Potter utolsó kötetének 10 millió példányszámos debütálásától. A könyv részleteiről egyelőre nem sok információ került napvilágra, így azt sem lehet tudni, hogy hol fog játszódni. Ez azonban nem gátolta meg a nagy internetes könyvkereskedő oldalakat, hogy listájukra helyezzék a művet. A Barnes and Noble máris első helyre tette a könyvet, az Amazon oldalán az első száz felé közelít.
A szerző legnagyobb sikerének számító Da Vinci-kódból világszerte több mint 80 millió kelt el, és útikönyvekre, szakácskönyvekre, összeesküvés-elméleteket feltáró irományokra, paródiákra, valamint vallási tárgyú művekre ihletett. A Tom Hanks főszereplésével készült filmfeldolgozás 700 millió dolláros (több mint 162 milliárd forintos) bevételt hozott, a szerző másik híres művéből, az Angyalok és démonok című regényből forgatott filmet idén tavasszal mutatják be.
» A hír eredetije a www.metropol.hu híroldalon

