01/04: Védőügyvédből lett krimiszerző
A svéd alvilág egyik legkeresettebb védőügyvédje a svéd
könyveladási toplisták kedvence lett: Jens Lapidus Instant
dohány című krimijében arról írt, amihez a leginkább ért. A
stockholmi drogmaffia, a könnyű pénz, a trendi yuppie-k és a
törtetés mind egy-egy összetevője a könyvnek, amely már
hazánkban is kapható. Lapidus-szal telefonon beszélgettünk az
Instant dohányról.A fantáziájára vagy a praxisa során megtapasztalt tényekre épült inkább a könyv?
- Ezt nehéz megmondani. A rendszer, ahogyan a kokaint becsempészik az országba, ahogyan árazzák, adják-veszik azt, és az erőszak, ami ezt a világot áthatja, a valóságban is épp úgy működik, mint a regényben. A karakterek ezzel szemben fiktívek, de a valóságból ellesett elemekből építettem fel őket.
Vagyis egyiküket sem az életből emelte be a regénybe?
- Nem. Karaktereket egy az egyben az ügyfeleim közül már csak azért sem emelhettem be a történetbe, mert azt az ügyvédi etika sem engedné. Rám inkább az jellemző, hogy szeretek figyelni. Az ügyvédi praxisom során és akkor is, ha például a metrón utazom, hallgatom, amit az emberek mondanak - vagy nézem, mit viselnek. Jegyzeteket készítek véleményekkel, szavakkal, viselkedéssel kapcsolatosan.
Mindezek nagy szerepet játszanak a könyvben. A szóhasználat, a ruhamárkák, a klubok, a drogfogyasztási szokások, a bulik alakítják ki a sajátos "Stockholm Noir légkört" - sokat dolgozott ezen?
- Nagy figyelmet fektettem a részletekre. Olyan könyvet akartam írni, amelynek eseményeiről el lehet képzelni, hogy a valóságban is megtörténhetnek. Ehhez sok kutatásra volt szükség, aminek egy része könnyű volt, más része nem. Ha a fiatalok viselkedésére kíváncsi az ember, csak lemegy pár klubba, de a börtönszleng esetében már nem ilyen egyszerű a helyzet. Ehhez nem elég a Google. A munkám révén szerencsére sok mindennel tisztában vagyok.
Nem tartja aggasztónak azt, ahogyan a fiatal szereplői életében - és feltehetően a valóságban is - összefügg a bűnözés és a laza, trendi életvitel?
- Ez valóban aggasztó. Mindig is voltak, akiket a bűnözés pusztán anyagi okokból mozgatott - azt nem tudom, hgy nőtt-e az arányuk. Mindannyian ugyanabban a kapitalista, materialista világban élünk - hogy a helyzet romlik-e, arról fogalmam sincs.
Az biztos, hogy eddig nem mutogattuk annyira a gazdagságunkat, mint most. A svédekre nem volt jellemző, hogy kétezer euróért vegyenek meg egy üveg pezsgőt egy szórakozóhelyen. Ennek az okát sem értem.
Talán közelebb kerültünk Amerikához és Európához, a miénktől eltérő életstílusokhoz, mint eddig valaha. A válság persze változtatott a helyzeten, de a "jó időkben" a svédek mostanában többeszáz eurót is elszórtak a bárokban egy este.
Csak a "nyugati befolyás" lehet ennek oka?
- Más északi országokban is megfigyelhető ugyanez a trend. Nálunk az is közrejátszhat, hogy amikor a svéd gazdaság ugrásszerűen fejlődni kezdett, rengeteg embernek lett nagyon sok pénze, és nem tudott vele mit kezdeni. Egyet tudott: el akarta költeni. A pénz kultúrája pedig nemzetközi. Elég csak megnézni egy svéd, egy magyar vagy egy amerikai magazint: ugyanazok a márkák hirdetnek benne. Gucci, Prada, Louis Vuitton - ez maga a globalizáció.
Nem jelentett veszélyt önre vagy családjára nézve ehhez a témához nyúlni?
- Ez a leggyakoribb kérdés, amelyet feltesznek nekem. Az igazság az, hogy sosem fenyegettek meg, aminek oka az lehet, hogy bár az alvilág figuráiról írtam, emberekként ábrázoltam őket. A róluk nyújtott kép nem fekete-fehér, vannak bennük jó tulajdonságok is. Szimpatizálni is lehet velük, és ezt azok is megértették, akik ebben a világban élnek.
A regény alvilágát szerbek, arabok és dél-amerikaiak uralják. Ez a helyzet a valóságban is?
- Inkább a kilencvenes években és a XXI. század elején volt ez a kép. Stockholm ekkoriban a szerbek befolyása alatt állt, ez azóta némiképp változott. Sok banda uralja az éjszakát, ugyanakkor ott vannak a fiatal szomáliaiak is, akiknek szülei a kilencvenes években érkeztek Svédországba.
Az Instant dohány egy trilógia első része. A második, Never Fuck Up címet viselő krimiben viszontláthatjuk majd valamelyik itt már megismert szereplőt?
- Néhányukat megtartom, de a főszereplők mások lesznek. Az alaptéma marad, egyes szereplők előlépnek a homályból, mások kicsit háttérbe vonulnak a már korábban megismertek közül. Nem klasszikus értelemben vett folytatásnak szánom a regényt.
Az Instant dohányból film is készül. Ennek elkészítésében részt vesz ön is?
- Nem folytam bele komolyan. Azt tudom, hogy sokat változtattak a forgatókönyvön a regényhez képest, mivel az egész sztorit nem lehetett volna egyetlen filmbe beleszuszakolni. De nagyon jó munkát végeztek.
Hogyan látja a jövőjét íróként? A trilógia után is jönnek majd könyvek?
- Szeretek ügyvéd lenni, ez az, amivel egész nap elfoglalom magamat. Az írás inkáb csak hobbim, de folytatni fogom, amikor van rá időm, mert rengeteg energiát ad.
» A hír eredetije a www.metropol.hu híroldalon

