Lui (FehérGábor) a Kiválasztott szereplője 2007-ben megrendezett egészestés showja kapcsán 700.000 Ft készpénz-kölcsönt és 300.000 Ft szolgáltatási díj tartozást halmozott fel, melynek behajtásakor a kölcsönt és a szolgáltatást nyújtó  fél jogi képviselőjének a következőképpen nyilatkozott: "Mivel nincs róla papír, ezért nagyon sajnálom. Nálunk ez így megy."

A jogilag és etikailag is megkérdőjelezhető kijelentést Lui (Fehér Gábor) arra a tényre alapozva tette, hogy a neki szolgáltató céggel aláírt szerződéssel nem rendelkezett, mert a cég képviselőjéhez barátság fűzte. A közösen előkészített színpadi show a Ruttkai Éva Színházban 2007. szeptemberében került bemutatásra, de a művész a (szóbeli) megállapodásban vállalt 10 előadást először 7-re, majd 5-re módosította, majd végül a második előadást követően a show bemutatását felfüggesztette. A show lefújását a szponzorok elmaradása indokolta, melyről számos egyeztetés után többféle megállapodás is született. Ezen megállapodások egyikét sem betartva végül a TV2 képernyőjén később népszerűvé vált bűvész megtagadta a tartozás mindennemű visszafizetését az írásos dokumentum hiányában.

Az eset pikantériája, hogy a TV2 Kiválasztott című műsorában zajló szereplését is a szóban forgó cég támogatta Lui (Fehér Gábor) weboldalának újraszerkesztésével, iletve egy blog elindításával. A "Miért?" kérdésre a cég képviselőjének válasza "a megromlott üzleti viszony rendezése és a követelés behajtása" volt.

Meggondolandó, hogy az adománygyűjtéssel PR előnyt összeszedni igyekvő Lui (Fehér Gábor) ezúttal is arra használja-e mentális képességeit, hogy másoktól gazdasági előnyre tegyen csupán szert.



A témával kapcsolatban a követeléskezelő áll rendelkezésre:
+36 1 302 77 55

item rateÉrtékelések száma: 35 - Osztályzat: 1.89
értékelés: