Öt gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezett az enyingi benzinkútnál történt csoportos garázdaság résztvevői közül kedden a székesfehérvári városi bíróság.

A székesfehérvári városi ügyészség hét gyanúsított előzetes letartóztatását kezdeményezte, a nyomozási bírák ezt öt férfinál megalapozottnak tartották, egy gyanúsított esetében lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el, egynél pedig nem tartották indokoltnak kényszerintézkedés bevezetését, őt szabadlábra helyezték.

Előzmények

Szombat este az enyingi benzinkútnál egy 15-20 fős, egyikük születésnapját ünneplő társaság italosüvegekkel dobált meg több, a töltőállomáshoz érkező autót. A kiérkező rendőröknek azt mondták, hogy az ismeretlen autósok rájuk támadtak, ők csak védekeztek.

A történteket rögzítette egy tévéstáb. A felvételekből kiderült, az odaérkező kocsik - amelyek egyikén szerb rendszám volt, de utasainak állampolgársága nem ismert - csak megálltak a benzinkútnál, mire az ott tartózkodók dobálni kezdték őket, az ismeretlenek pedig elmenekültek.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság csoportos garázdaság miatt indított eljárást. Az ügy kapcsán tizenegy embert vettek őrizetbe. Négyen jelenleg is még őrizetben vannak, az ő esetleges előzetes letartóztatásba helyezésükről a napokban dönt a Székesfehérvári Városi Bíróság.
» A hír eredetije a www.metropol.hu híroldalon

item rateEzt a hírt még nem értékelték
értékelés: