Négy félmeztelen lány rontott be vasárnap Kijevben egy szavazóhelyiségbe, hogy elítélje az ukrajnai demokrácia "megerőszakolását".

Az esemény színhelye az a szavazóhelyiség volt, ahol Viktor Janukovics elnökjelölt, ellenzéki pártvezető adta le voksát. A fiatal nők, a Femen nevű feminista szervezet tagjai a kamerák előtt vetkőztek le, amikor az újságírók az elnökjelöltre vártak. - Elég volt az ország megerőszakolásából! - kiáltották a csak farmernadrágot viselő nők, kezükben "Segítség! Megerőszakolnak!" feliratú táblákat tartottak.

A rendőrség azonnal előállította a tüntetőket, akik elmondták: egyik jelöltet sem támogatják. Mind mondták, akciójukat a másik elnökjelölt, Julija Timosenko szavazókörzetében csak azért nem tartották meg, mert nem volt pénzük Dnyipropetrovszkba utazni. - Ami Ukrajnában a választási kampány alatt történt, az a demokráciát veszélyezteti - mondta Olekszandra Sevcsenko, az egyik tüntető.

Az elmúlt napokban feszült hangulatban telt az ukrajnai választási kampány A két állva maradt jelölt, Janukovics és Timosenko tábora kölcsönösen azzal vádolta egymást, hogy csalásokra készül, és azzal fenyegetőzött, hogy utcai megmozduláson tiltakozik az eredmény meghamisítása ellen.
» A hír eredetije a www.metropol.hu híroldalon

item rateEzt a hírt még nem értékelték
értékelés: