17/11: Kevés a női kutató
Két éve kezdték el felmérni a kutatás-fejlesztés területén a nők esélyegyenlőségéért tett legjobb európai intézkedéseket. A tapasztalatokat egy kötetben foglalták össze. Ezt mutatták be az olasz szerzők Budapesten egy konferencián; a vendégek között ott voltak a hazai intézetek, egyetemek vezetői, kutatói és az MTA főtitkárhelyettese is.– Két éve, a projekt indulásánál még nem tudtunk volna jó hazai példával szolgálni – mondta el lapunknak Groó Dóra. A konferenciát szervező Tudományos és Technológiai Alapítvány ügyvezetője szerint ma már azonban itthon is vannak jó kezdeményezések, példaként említette az MTA karrier-segítő programját. Ennek ellenére hazánkban még mindig alacsony
a kutató hölgyek aránya.
Az MTA rendes tagjainak mindössze öt százaléka nő, a jelenleg főtitkár-helyettesi feladatokat ellátó Csépe Valéria pedig az Akadémia történetének első női vezetője. Ez a helyzet azonban Groó Dóra szerint csak lassan fog megváltozni, hiszen a kedvezőtlen arányszámnak tradicionális okai is vannak – a régimódi családmodell nem engedi, hogy a nők érvényesüljenek.
Az esélyegynlőség növeléséhez emellett fontos lenne az is, hogy a szülés utáni időszakban a kismamákat például távmunkával minél előbb visszakapcsolják a munkahelyi életbe.
» A hír eredetije a www.metropol.hu híroldalon

