Nem volt szabálytalan a sukorói telekcsere, tízmilliós végkielégítés jár a távozó szakszervezeti vezetőknek, fizet az APEH, ha késik. Ne habozzon, lapozzon!

Szabályos volt a sukorói telekcsere

A Népszabadság információi szerint lezárult a sukorói telekcsere miatt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nél kezdeményezett pénzügyminisztériumi vizsgálat, amely nem állapított meg szabálytalanságot.

A lap úgy tudja, a telekértékeket is helybenhagyták, s az anyagról már tárgyalt is a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács, amely elfogadta a főbb megállapításokat.
A határozatot megküldték a PM-nek.

Volt, aki 87 milliónál is többet kapott

Nemcsak a MÁV menedzserszerződéssel rendelkező vezetői, hanem a vasutas szakszervezetek vezetői is tízmillió feletti végkielégítésre számíthatnak, ha felmond nekik a társaság - írja pénteki számában a Magyar Nemzet.

2006 óta tizenöten távoztak a társaságtól tízmillió feletti végkielégítéssel, volt, aki több mint 87 milliót kapott.

A lapnak cáfolták az első számú vasutas szakszervezeti vezetők, hogy olyan menedzserszerződéssel rendelkeznének, amely alapján számos MÁV-vezető több tíz, esetenként csaknem százmilliós végkielégítést markolhatott fel.

Az érdekvédők szerint ugyanolyan munkaszerződésük van, mint bármilyik más vasutasnak, a végkielégítés tekintetében a jogosultság feltételei és mértéke megegyezik a munka törvénykönyvében és a kollektív szerződésben foglaltakkal.

Százhuszonkilenezerszer késett az APEH

Az adóhatóság idén nagyon sokaknak a törvényes határidőn túl utalta vissza a személyi jövedelemadójukból visszajáró összegeket; a csúszás átlagban egy hét volt - számol be a Magyar Nemzet pénteki számában.

Az adóhatóság tájékoztatása szerint - augusztusig - 129 ezer esetben késtek a kisebb-nagyobb összegek kifizetésével, a késői utalások miatt összesen 67,8 millió forint kamatot kell fizetnie a hivatalnak az érintetteknek.

Tavaly az adóhatóság 30 ezer esetben késett az szja-visszatérítések átutalásával, akkor 24,4 milliót volt kénytelen kamat címén eljuttatni az állampolgároknak.
» A hír eredetije a www.metropol.hu híroldalon

item rateEzt a hírt még nem értékelték
értékelés: