17/09: Magyar-horvát kormányülés: együtt építjük a jövőt
A régóta meglévő kiváló kapcsolat és a kölcsönös
előnyökön alapuló együttműködés révén is példaértékű
Európában Magyarország és Horvátország stratégiai
partnersége; Bajnai Gordon miniszterelnök és Jadranka Kosor
horvát kormányfő egyaránt ezt hangsúlyozta csütörtökön,
Barcson, a két ország kormányának együttes ülésén.A 2006 óta harmadik alkalommal megtartott együttes ülés előtt katonai tiszteletadással fogadta Bajnai Gordon horvát kollégáját a barcsi Városháza előtt. A lezárt utcában katonazenekari kísérettel felvonuló magyar és horvát kormánytagok fogadását több száz érdeklődő figyelte a járdákról és a házak erkélyeiről, ablakaiból.
A magyar miniszterelnök már a Városháza üléstermében új NATO-szövetségesként és az európai uniós csatlakozáshoz legközelebb álló tagjelöltként is köszöntötte Horvátországot és kormányát. Hozzátette, hogy az unió kapuját kissé "behajtották" a szomszédos ország előtt az utóbbi időben, de éppen a napokban történt szlovén-horvát megállapodásnak köszönhetően ismét szélesre nyílhat a bejárat.
Jadranka Kosor kijelentette: "Magyarország és Horvátország példája annak, hogy hogyan kell együtt élni a jó szomszédoknak, hogyan kell együttműködni és hogyan kell együtt építeni a közös jövőt". Összesen 12 dokumentumot írtak alá csütörtökön a magyar és a horvát kormány együttes ülésének résztvevői.
A zárt ajtók mögött megtartott ülést követően már a sajtó nyilvánossága előtt elsőként Bajnai Gordon magyar és Jadranka Kosor horvát kormányfő látta el kézjegyével azt a közös levelet, amelyet az Európai Bizottság elnökének címeztek az V/C. összeurópai közlekedési folyosó boszniai szakaszának megépítéséhez nyújtandó támogatásról. Egyezményt írt alá a közlekedésért felelős tárcák nevében Bozidar Kalmeta és Hónig Péter az Ivándárda-Baranyavár (Branjin Vrh) autópálya-kapcsolat létesítéséről, amely a 2013 utáni fejlesztési időszakban valósulhat meg.
Egyetértési nyilatkozatot fogalmazott meg és írt alá a két ország gazdasági minisztere, Damir Polancec és Hónig Péter a szénhidrogénipari projektek kiterjesztéséről, egyebek mellett a gázvezetékek összekapcsolásáról. Davorin Mlakar igazgatási és Varga Zoltán önkormányzati miniszter írta alá a határokon átnyúló regionális koordinációs fórum létrehozásáról szóló megállapodást.
Közös nyilatkozatot látott el kézjegyével Bozo Biskupic kulturális miniszter és Szabó Imre, a környezetvédelmi tárca vezetője a magyar-horvát határon átnyúló Mura-Dráva-Duna Bioszféra Rezervátum létrehozásáról.
Az aláírásokat követő sajtótájékoztatón Bajnai Gordon hangsúlyozta: Magyarország minden erejével támogatja Horvátország euroatlanti integrációs folyamatát, mert a délkelet-európai államok közül a leginkább felkészült a csatlakozásra. Ez már megtörtént a NATO-ba, de "elemi érdeke" az Európai Uniónak és Magyarországnak is az uniós bővítés, amely elől végre elhárultak a diplomáciai akadályok.
A magyar kormányfő emlékeztetett arra, hogy partnerek vagyunk az energetikában, a Mol és az INA együttműködése révén, s a térség egyik legjelentősebb energetikai szereplőjeként a két cég részese az energiafüggőség csökkentésének. Ez utóbbit szolgálja az uniós NETS projekt, vagyis a két ország gázvezetékeinek összekötése, amely az Adria felől likvid gáz továbbítását is lehetővé teszi.
Gazdasági téren kiemelkedő, hogy Horvátországban a magyarok a negyedik legnagyobb befektetők, mintegy 1600 cég van jelen a külkereskedelmi kapcsolatokban, amelynek forgalma éves szinten meghaladja a másfél milliárd eurót. Bajnai Gordon végül kitért a kisebbségek kérdésére is, amelynek kapcsán hangsúlyozta, hogy a jó szomszédság mintája lehet a két állam viszonya ezen a téren is.
Jadranka Kosor ismételten megköszönte Magyarországnak és a magyar kormánynak a NATO-hoz és az Európai Unióhoz való csatlakozásban eddig nyújtott támogatását. Kivételesnek és felbecsülhetetlennek nevezte a zágrábi magyar követségnek, mint közvetítőnek a szerepét az euroatlanti együttműködés elérésében. Azt pedig külön kiemelte, hogy reményei szerint a magyar uniós elnökség idején, 2011-ben Horvátország teljes jogú tagként csatlakozhat majd az unióhoz.
» A hír eredetije a www.metropol.hu híroldalon

